Vissza
Aszalt szilvával töltött karaj
 100 g aszalt szilva

4 szegfűszeg

kisujjnyi fahéj

1 dl száraz vörösbor

600 g kicsontozott sertéskaraj

só, bors

2 ek. olaj

1 közepes fej hagyma

4-6 gerezd fokhagyma

1 kk. szárított rozmaring

4 közepes alma

 Az aszalt szilvát megmossuk. A szegfűszeggel és a fahéjjal felforraljuk a bort, a szilvára öntjük, 1 órán át áztatjuk benne. A húst leöblítjük, szárazra törölgetjük, majd vékony, hosszú pengéjű késsel középen felszúrjuk úgy, hogy a „túlsó” végét ne lyukasszuk ki. Fakanálnyéllel kitágítjuk a nyílást, a húst pedig bedörzsöljük egy kevés sóval. A hagymát és a fokhagymát meghámozzuk, a hagymákat elnegyedeljük.

Az aszalt szilvát leszűrjük és a felszúrt húsba tömködjük. A nyílást, a húst sonkaszerűen megkötözzük. Nagyobb serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és hirtelen körbesütjük, megkapatjuk benne a húst.

Mélyebb sütőedénybe emeljük, tetejére locsoljuk a forró olajat, majd mellédobjuk a fokhagymagerezdeket és a hagymát, meghintjük a rozmaringgal és néhány tekerésnyi frissen őrölt borssal. Aláöntünk egy kevés vizet, alufóliával betakarjuk, majd közepesen meleg sütőben (180 °C) kb. 1 órán át pároljuk. Ha átsült (tűpróba!), levesszük a húsról a fóliát, és saját levével locsolgatva pirosra sütjük (további 20-25 perc).

Vissza
A honlapokon található információk a szolgáltatóktól származnak, azok naprakészségéért a működtető felelősséget nem vállal. Kérdés esetén a kapcsolatot közvetlenül vegye fel a kiválasztott szolgáltatóval.
Térségek közti együttműködés

„Önfenntartást segítő élő vidéki agrárhagyományok”

A Vidékfejlesztési Program keretében a Bakony és Balaton Keleti Kapuja Közhasznú Egyesület, a Nemesgörzsönyért Közalapítvány, valamint Litér Község Önkormányzatának együttműködésével valósult meg a projekt 2019 és 2020 között, bár a közös munka, a megalapozás már évekkel ezelőtt megkezdődött.

Önfenntartást segítő élő vidéki agrárhagyományok

Megtalál minket
Legfrissebb hírek
Facebook