Vissza
Megújult épülettel bővült a térség kulturális központjának számító Balatonalmádi kínálata, hiszen a vörösberényi településrészen lévő Hagyományok Háza nem kevesebbet tűzött ki célként, mint a hagyományok őrzése mellett a kézműves és néptánc tudás bemutatását, helytörténeti, népművészeti emlékek ápolását és átadását a felnövekvő új generáció számára. Az ingatlan egy évtizedig lakatlan volt, a felújítás során, a földszinten kialakítottak egy 65 négyzetméteres közösségi teret a szükséges vizesblokkokkal. Az emeleten egy 28 négyzetméteres közösségi tér lett kialakítva. A rendezett udvart új kerti bútorokkal, berendezési tárgyakkal látták el, építettek egy új bakonyi kemencét is. Nemcsak az épület, de a ház belső berendezése és technikai kiegészítői is megújultak. A Balatonalmádi LEADER hagyományőrző kultúrközpont mottóját talán úgy lehetnek megfogalmazni, hogy kötelességüknek tartják megmenteni, átadni gyermekeiknek és egymásnak mindazt a tudást, ismeretet, amit elődök felhalmoztak, hiszen az uj életformában könnyen eltűnik. Az elidegenedő, virtuális világban újra meg kell tanítani az embereknek, főként a gyermekeknek, a hagyományos életmód értékeit, szokásainkat, hagyományainkat, népi kultúránk, alkotó kézművesség mindennapi életmódszereit, fogasait.
A honlapokon található információk a szolgáltatóktól származnak, azok naprakészségéért a működtető felelősséget nem vállal. Kérdés esetén a kapcsolatot közvetlenül vegye fel a kiválasztott szolgáltatóval.
Megtalál minket
Legfrissebb hírek
Facebook