Vissza
Balatonfűzfő fejlesztésének kiemelt iránya a sport- és ifjúságturisztikai fejlesztés, az elmúlt években több ilyen beruházás is megvalósult (csillagvizsgáló, ifjúsági szálláshely, parti sétány, strandfejlesztés). A végrehajtott fejlesztés során mindhárom városrészben valósultak meg olyan beruházások, amelyek az előbb említett célokat teljesítették. Négy, egymáshoz, és mar megvalósult projektekhez is kapcsolódó beruházás valósult meg. A helyiek által "kistenisznek" nevezett pálya felújítása, amit új, modern burkolattal láttak el. A tobruki városrészen a Balatoni Bringakörút közelében egy kerékpáros pihenőpont kialakítása, illetve a tobruki és fűzfőfürdői városrészen egy-egy parkos rész, ahol padokat, szemeteseket és játszótéri eszközöket helyeztek ki. Utóbbi fejlesztés a helyszíne a Jókai Közösségi Színtér és Rendezvényhelyszín, valamint a vasútállomás között helyezkedik el, így kiváló pihenési lehetőég az arra járó turistáknak. Balatonfűzfő helyén lévő egykori települések múltja a régészeti leletek tanúsága szerint a római korig követhető. A város mai arculata a XX. század első évtizedeiben – a vasútépítést (1909) követően – kezdett kialakulni és formálódik még napjainkban is. Fűzfő története és fejlődése egybeforrt az idetelepített vegyi és papíriparral. Az ipari jelleg miatt azonban sokáig „rejtve” maradt Balatonfűzfő idegenforgalmi adottsága, jóllehet már az 1920-as évektől kezdődően élénk fürdő- és vitorlásélet alakult ki a településen. Az ipari környezetkárosító hatások visszaszorulásával párhuzamosan megjelentek idegenforgalom kiszolgálását célzó beruházások: vitorláskikötők épültek, elkészült a Balaton-part első téli-nyári bobpályája, korszerűsödtek a vendéglátóhelyek, körvonalazódik a Balaton-parti sáv kiépítése is, parkokkal, sportpályákkal, sétányokkal – minden itt élő és idelátogató ember számára.
A honlapokon található információk a szolgáltatóktól származnak, azok naprakészségéért a működtető felelősséget nem vállal. Kérdés esetén a kapcsolatot közvetlenül vegye fel a kiválasztott szolgáltatóval.
Megtalál minket
Legfrissebb hírek
Facebook